Hozzávalók:
1 kisebb cukkini
1 kis fej lilahagyma
1 gerezd fokhagyma
1 dl tejszín
10 dkg reszelt sajt
olaj
bors
12 dkg tészta
paradicsom
bazsalikom
 
Ami azt illeti, a cukkini nem tartozik a kedvenceim közé, de azért próbálkozom vele néha, hátha megszeretem. 
Én egy nagyobb cukkini felét használtam fel a cukkinis tésztám elkészítéséhez, amit sajnos elfelejtettem lemérni. (Pedig már van arra alkalmas készülékem, hála Adrinak, cookás barátnőmnek :) ) A hagymát kevés olajon megpirítottam, majd hozzáadtam a kockákra vágott cukkinit. Közben olajos-sós vízben feltettem főni a fodrocska tésztát. A cukkinit addig sütöttem, míg jónak nem találtam– bocsi, nem valami pontos… nem vártam meg, míg teljesen megpirul, de már nem is volt nyers. Közben hozzáadtam az apróra vágott fokhagymát – fokhagymanyomó híján. Sóztam, borsoztam. Ehhez hozzáadtam a kifőtt és leszűrt tésztát, majd ráöntöttem a tejszínt. Utána még ízlés szerint sóztam, borsoztam, és reszelt sajttal szórtam meg. Ez a mennyiség egy jó nagy egyszemélyes adagnak felel meg.  A tészta mellé paradicsomsalátát készítettem. Felszeleteltem a paradicsomot, megsóztam és frissen aprított bazsalikommal szórtam meg. A cukkinival javult a kapcsolatom a tésztám hatására, ugyanis a sajt és a paradicsom együtt mintha a cukkinit is finommá tette volna, de azért még mindig inkább a husi pártján maradok. :)
 
Helga  

 

Címkék: zöldség paradicsom sajt tészta ebéd

A bejegyzés trackback címe:

https://cookaholics.blog.hu/api/trackback/id/tr962194444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása