IMG_0060.JPG Ha rendszeres olvasónk vagy, akkor lassan már tudod, mikor lehet szülinapi tortára számítani. Habár annyira jól sikerültek az eddigi tortáim, hogy folyamatosan azokat szeretnék az ünnepeltek és a családtagok az éppen aktuális ünnepre, olykor sikerül meggyőznöm őket, hogy itt az ideje újabbat kipróbálni. Így történt most, hiszen a nagymamám 75. születésnapjára csak ne készüljünk már a szokásos feketeerdő tortával, legyen valami különlegesebb!

Hozzávalók:

6 tojás
6 ek cukor
6 ek liszt
1 cs sütőpor

4 tojássárgája
4 dl tej
4 ek cukor
1 cs vaníliás cukor
1 cs vaníliás pudingpor
5 dl tejszín
1 cs zselatinfix
4 db közepes kopaszbarack

Klasszikus, 6 tojásos piskótát készítettem. A sárgákat kikevertem a cukorral, kemény habbá vertem a fehérjéket, összedolgoztam a kétféle masszát, majd a liszttel és a sütőporral is összekevertem. Az így kapott tésztát kivajazott, kilisztezett tortaformába öntöttem és először magas, majd alacsony hőfokon aranybarnára sütöttem.

Közben elkészítettem a krémet. A 4 tojássárgáját kihabosítottam a sima és a vaníliás cukorral. Hozzáadtam a pudingport, összedolgoztam, majd felöntöttem a tejjel. Kis lángon addig főztem az így kapott krémet, amíg be nem sűrűsödött. Amíg hagytam, hogy kihűljön a vaníliás krém, kemény habbá vertem a tejszínt (a zselatinfixet a csomagolásán írtak szerint adtam hozzá), amit legvégül hozzákevertem a már kihűlt (!) vaníliakrémhez.

A közben elkészült és kihűlt piskótát 3 lapra vágtam. A legalsót megkentem a krém körülbelül 1/3-ával, majd egy szeletekre vágott barackot elosztottam rajta. Erre jöhetett a második lap, amivel hasonlóan jártam el. Végül ráhelyeztem az utolsó lapot, a tetejét. A torta oldalát (a tetejét nem!) megkentem a krémmel. Az így elkészült tortát betettem a hűtőbe a megmaradt krémmel együtt. Körülbelül egy óra múlva jöhetett a díszítés. Díszítőzsákba tettem a habot, és tetszés szerint a torta tetejére nyomtam, amit legvégül barackszeletekkel díszítettem.

Igazság szerint olyan tortát sikerült már megint készítenem, ami hipp-hopp elfogyott! Nagyon habos-babos, tehát  igazán édesszájúaknak ajánlott! Eredetileg az oroszkrémtorta lényege a mazsola, de egy olyan családban, ahol szinte senki nem szereti azt, nehéz próbálkozás lenne. Azt biztos nem kérnék a következő ünnepléskor! Viszont régen, mikor még rendeltük a tortákat a szülinapokra (szigorúan mazsola nélkül), akkor mindig volt benne barack. Így lett ez is barackos oroszkrémtorta!

Remélem, kipróbáljátok, mert tényleg nagyon finom lett! És a látvány is kitett magáért!

Jó étvágyat!

Adri

Címkék: gyümölcs süti torta piskóta sütőpor liszt

A bejegyzés trackback címe:

https://cookaholics.blog.hu/api/trackback/id/tr464698385

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása