Hortobágyi húsos rétes

 2011.05.13. 17:48

 

Hozzávalók:
2 pár réteslap
fél kg darált hús
1 tejföl
1 közepes fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
1 ek piros arany
pirospaprika
bors
zsemlemorzsa
olaj
 
Kevés olajon üvegesre pároltam az apróra vágott hagymát és fokhagymát, pillanatra levettem a tűzről és kevés pirospaprikával elkevertem, majd hozzáadtam a húst. Fűszereztem sóval, borssal, pirosarannyal, majd fedő alatt addig pároltam, míg a hús megpuhult. Ekkor hozzáadtam a tejfölt és összeforraltam. Ízpróba, utófűszerezés (én tettem hozzá egy kis húsgolyóhoz való görögországi fűszerkeveréket), és kész is. Közben a réteslapokat előkészítettem, konyharuhára terítettem, megkentem olajjal és megszórtam zsemlemorzsával. A húst megfeleztem és egyenletesen a réteslapokra tettem. Ezután következett a tekerés művelete, ami nyilván könnyebben megy, ha előzetesen vizes konyharuhára tesszük a réteslapokat, de én ezt lespróroltam az időmből és így is megoldható volt a feladat. A feltekert réteseket kiolajozott tepsibe tettem, a tetejüket megkentem olajjal és kb. 15-20 percig sütöttem. Mikor kihűlt, felszeleteltem és krumplit sütöttem hozzá. Hidegen-melegen, krumplival vagy anélkül, szerintem nagyon finom lett :) A kép nem túl biztató, mert telefonnal készült, de aki elkészíti, meglátja, hogy milyen jó :)

helgu

 

 

Címkék: hagyma hús fokhagyma tejföl rétes ebéd

A bejegyzés trackback címe:

https://cookaholics.blog.hu/api/trackback/id/tr252901369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása