Lencsesaláta

 2010.08.13. 22:31

Ez a recept Katának köszönhető. Egyik nyáron együtt sütögettünk, és akkor tálalta köretként. Szerelem volt első látásra, pontosabban ízlelésre! Lehet, hogy az eredeti recept változott, mert mindig csak emlékezetből készítem, aztán lehet, hogy kopnak az emlékeim. Ezen a nyáron elsőnek csináltam, de most újra rá kellett jönnöm, hogy imádom! Nagyon egyszerű, jó köretnek, salátának, de akár magában is. És persze nem csak nyáron!

Hozzávalók:

kb. 250 g lencse
2 fej kisebb vöröshagyma (ízlés szerint változhat a mennyiség)
1-2 gerezd fokhagyma (ízlés szerint)
1 csomó petrezselyemzöld
1 nagy doboz tejföl (lehet kefir is)
2-3 kanál majonéz
só ,bors

A lencsét beáztattam 1-2 órára (ha előre tudjuk, hogy ezt akarjuk csinálni, akkor már este is be lehet áztatni), majd lemostam és dupla vízben megfőztem. Kicsit megsóztam és az egyik kisebb fej vöröshagymát beletettem, mert az állítólag elveszi a lencse kellemetlenebb utóízét. Közben elkészítettem az öntetet: a tejfölt elkevertem a majonézzel, az ízlés szerinti sóval és borssal. A fokhagymát és a vöröshagymát finomra vágtam, és belekevertem az öntetbe. A petrezselyemzöldet szintén felaprítottam és hozzákevertem az eddigiekhez. Eközben a lencse megfőtt, nagyjából egy óra kellett hozzá, de ha megkóstoljuk és puha, akkor jó. Ez a tesztje. (Viszont ne főzzük szét, mert akkor az egész saláta egy nagy trutyis massza lesz.) Ekkor a lencséről leöntöttem a vizet és hideg vízzel leöblítettem. Amikor lehűlt, összekevertem az öntettel. És el is készült az isteni lencsesaláta. Betettem a hűtőbe, mert hidegen a legfinomabb.

Természetesen lehet fűszerekkel pikánsabbá tenni, de én nagyon szeretem azt a letisztult ízt, amit ez az összeállítás eredményez. Mindennek lehet érezni az ízét, de mégis összeáll eggyé.

Egyébként ez az adag kb. elég egy jó étkű 4 fős családnak, ha mindenki szereti, és ha salátaként szolgáljuk fel.

Remélem, hogy kipróbáljátok, mert tényleg nagyon megéri! Én magam is nagyon hálás vagyok a receptért!

Jó étvágyat!

Adri

 

Címkék: saláta lencse köret

A bejegyzés trackback címe:

https://cookaholics.blog.hu/api/trackback/id/tr662220383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása