Szilvás süti

 2011.08.05. 12:29

Most mondhatnám a túró mintájára, hogy a szilvának fogynia kellett. Ugye a gyümölcsöt nem lehet akármeddig tárolni, és nálunk általában úgy van, hogy addig ennénk valamilyen gyümölcsöt, amíg nincsen, ha pedig van, akkor elfelejtjük, nem kívánjuk, satöbbi. Szegény szilva is így járt, túl lassan ettük, így "sajnos" sütnöm kellett belőle. De szerencsére már rég ki akartam próbálni ezt a receptet, úgyhogy minden kapóra jött!

Hozzávalók:

1 bögre liszt
1/2 bögre étkezési keményítő
9 dkg vaj
1 tk cukor
1 tojássárgája
3-4 ek víz

50 dkg kimagozott szilva
1/2 bögre cukor
1/4 bögre víz
2 tk étkezési keményítő
1 tk citromlé

A hivatalos recept szerint a lisztet és a keményítőt össze kell szitálni, én viszont csak alaposan összekevertem a kezemmel, hogy ne maradjon benne sehol göröngy. Utána hozzáadtam a cukrot és elmorzsoltam benne a vajat. Ekkor jöhetett bele a tojássárgája és a víz. Így gyúrtam össze a tésztát. Vízből igazából annyi kell, hogy jól gyúrható tésztát kapjunk. Az eredeti receptben csak egyet ír, de abból nem lett volna tészta. Végül celofánba csomagoltam a tésztát és hűtőbe tettem 20 percre.  Utána akkorára nyújtottam, hogy pont ki tudjak bélelni vele egy közepes tepsit úgy, hogy kicsit feljöjjön a szélére is. Kb. 200 fokon 15 percig sütöttem.

Közben elkészítettem a szilvát. Szétfeleztem a szilvákat és kimagoztam őket. A cukor feléből és a vízből szirupot főztem. Amikor elkezdett kicsit sűrűsödni, beletettem a szilvákat és kb. 5 percig főztem benne. Addig, hogy megpuhuljanak, de ne főljenek szét! Ekkor lecsöpögtettem a gyümölcsöt. A 2 tk keményítőt összekevertem a maradék cukorral, hozzáadtam a sziruphoz (amit a szilváról leszűrtem), és állandó kevergetéssel addig főztem, amíg be nem sűrűsödött. Az elősütött tésztát bekentem a sziruppal, ráhelyeztem a szilvákat, majd a maradék szirupot a szilvákra öntöttem. Így sütöttem újabb 5-10 percig, amíg a tészta aranyszínű nem lett.

Melegen a legfinomabb, az eredeti recept szerint tejszínhabbal tálaljuk, de szerintem fagyival is nagyon jó lehet. Frissen ajánlom, mert akkor a legjobb, és a tészta másnapra eléggé megkeményedett. Ami persze lehet, hogy az én hibám, még nem tapasztaltam ki.

Szerintem bármilyen hasonló gyümölccsel működik a dolog, én barackkal fogom legközelebb kipróbálni!

Próbáljátok ki ti is! Jó étvágyat!

Adri

Címkék: gyümölcs süti

A bejegyzés trackback címe:

https://cookaholics.blog.hu/api/trackback/id/tr433127823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása