Az államvizsga után első választásom erre a finomságra esett. A sütögetés közben persze kikristályosodott az is, hogy a diplomámat nem ebből szereztem… sőt. Talán inkább hagynom kellene ezt a vonalat, vagy legalább is a kekszeket. Ugyanis a lelkesedésemet az első adag félig elszenesedése kissé megtépázta, az égett részek kapirgálása közben pedig bevillant egy emlékkép, ahol ugyanezt csinálom. Tehát ez nem az első esetem volt a keksszel… A harmadik adag végére azonban rájöttem a turpisságra…
Hozzávalók:10 dkg liszt
10 dkg cukor
10 dkg margarin
fél kk sütőpor
csipet só
1 tojás
10 dkg darált dió
7,5 dkg durvára vágott dió
10 dkg étcsoki
Először is habverővel elkevertem a tojást a cukorral, majd a margarinnal. Ehhez hozzáadtam az előzőleg kimért és összekevert lisztes-sós-sütőporos-diós keveréket és összegyúrtam. Ebbe ment a durvára vágott dió és a részben forgácsosra, részben kis kockákra vágott étcsoki (jelen esetben 60%-os tibi). Az eredmény egy kissé ragacsos massza lett, amiből kanállal szilikonos sütőpapírral bélelt tepsibe kis halmokat tettem. Az első adag gáztepsiben, 2-es fokozaton 10, majd 1-esen 5 perc alatt 40%-os égési sérülést szenvedett. A tepsit és a sütőt hibáztatva, a második adag alumínium tepsibe került (a szilikonos sütőpapír természetesen maradt), a sütőrácsra került egy réteg alufólia, és 1-esen sütöttem 15 percig. A égési sérülés jelentősen csökkent, már csak 20% volt. A harmadik adag viszont megvilágosított: 1-es fokozat, 10 perc – ami azt jelenti, hogy a tészta egy kicsit még puha volt, mikor kivettem. Nem volt úgy megsülve, mint az előzőek, viszont nem is volt megégve az alja. Mialatt kihűlt, a teteje is „megszáradt” és igazi keksz lett. Mint a mesékben.
Helgu
