Itt van egy szintén elég csúnyácska finomság. De higgyétek el, hogy élőben jobban nézett ki, és egyébként is, a kinézete nem vett el semmit az ízéből! A hátteréről annyit kell tudni, hogy valamit kezdeni kellett a csirkemellel, és nem akartam a szokásos natúr vagy rántott szeletet készíteni megint.

Hozzávalók:

1 filézett csirkemell
1-2 tk méz
3 tojás
ízlés szerinti mennyiségű dió (nekem kb 2 marék volt)
zsemlemorzsa
só, bors
olaj a sütéshez

A csirkemellet kis szeletekre vágtam, és kicsit megklopfoltam őket, mert én vékonyan szeretem a rántott húsokat, végül kicsit megsóztam a szeleteket. Közben elkezdtem megpirítani egy serpenyőben a diót. Amikor ez megvolt, ledaráltam. (Volna, ha lett volna diódarálónk, de mivel nem volt, ráöntöttem egy konyharuhára, összefogtam a négy sarkát, és húsklopfolóval megfelelő állagúra törtem.) Ezután egy mélytányérba ütöttem a tojásokat, sóztam, borsoztam, és hozzáadtam a mézet. Jól felvertem, hogy a méz rendesen elkeveredjen a tojásban. Ekkor a tört diót elkevertem a zsemlemorzsában, és jöhetett a panírozás. Először a zsemlemorzsás keverékben, majd a tojásban, legvégül újra a zsemlemorzsás keverékben mártottam meg a hússzeleteket. Egy idő után váltottam, és először a tojásban, majd pedig a diós zsemlemorzsában forgattam meg a húst. Végül kicsit megspékeltem a zsemlemorzsát reszelt sajttal, ettől mg különlegesebb lett az egész. Így gyakorlatilag többféle husim lett a végén. A bebundázott húsokat pedig olajban gyorsan megsütöttem.

Szerintem nagyon finom lett, gyorsan el is fogyott mind! A köret lehet bármi, rizs, krumpli vagy akár szendvicsbe is rakhatjuk a szeleteket.

Fűszerekkel lehet még rajta bolondítani, legközelebb úgy is kipróbálom!

Jó étvágyat!

Adri

Címkék: csirke dió hús ebéd

A bejegyzés trackback címe:

https://cookaholics.blog.hu/api/trackback/id/tr522098626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cookaholics 2010.06.22. 17:06:22

Tipikus csokító-effektus: ronda, de finom :) Nagyon ötletes és különleges, szeretem az ilyen újításokat. Csinálni is fogok ilyet különféle magokkal - amikre szüksége van a szervezetnek... meg az ízlelőbimbóknak :)
süti beállítások módosítása