Töltött cukkini

 2011.07.25. 18:40

Anyu barátnőjétől kaptunk egy csomó cukkinit, amit már nagyon ideje volt elkészíteni, mert sajnos több napot volt kénytelen a hűtőben állni. Viszont ez egy remek alkalom volt, hogy újra dolgozzon a fantáziám és valami olyat csináljak, amit még soha.

Hozzávalók:

kb. 30dkg darált csirkemell (egy kisebb pár)
5 db közepes cukkini
1 közepes fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
só, bors
őrölt chili ízlés szerint
1 kk kapor (+ ha tejfölöset készítesz akkor még 2 kk)
2-3 paradicsom
1 doboz tejföl
reszelt sajt
és egy jó kukta (jelen esetben anyukám személyében:)

A cukkiniket megmostam, majd levágtam a végeiket és félbevágtam őket, valamint kikapartam a belsejüket, így helyeztem a kis "hajókat" a tepsire. A vöröshagymát apróra szeleteltem, majd olajon megdinszteltem és hozzáadtam a húst is, sóztam, borsoztam, hozzáadtam a chilit és az 1 kk kaprot is. Így pároltam kb. 15 percig, majd hozzáadtam a cukkinik kikapart belsejét is, amit előtte ledaráltam (és leöntöttem a levét, amit közben eresztett), valamint az apróra vágott (vagy szétnyomott) fokhagymát is. Így főztem újabb 10 percig. Amikor készen lett, megtöltöttem az összes cukkinit. (Pont elég lett a töltelék, úgyhogy ha nagyobbak a cukkinijaid, akkor lehet, hogy érdemes több húst csinálni.) Utolsó fázisként a hajók megkapták a rakományt: egy részük paradicsomot és reszelt sajtot kapott, másikuk kapros tejfölt és reszelt sajtot. A paradicsomot egyszerűen felszeleteltem és ráhelyeztem a töltelék tetejére, majd "megreszeltsajtoztam". A kapros öntethez a tejfölt megsóztam és kaprot tettem bele, ezzel csorgattam meg a hajókat, végül erre jött a reszelt sajt. Ezután kb. 20 perc alatt megsütöttem őket. Barnarizzsel tálaltam.

Nekem a kapros-tejfölös változat ízlett jobban, úgyhogy azt hiszem, legközelebb a paradicsomosra is öntök belőle. Nagy dilemmát okozott a cukkini héja. Ugye nem pucoltam meg, de annyira nem ízlett végül rajta. Arra jutottunk, hogy a sok hűtőben állás miatt már nem volt annyira friss, ezért nem volt a héja annyira jó. Viszont ugyanúgy le lehet enni a héjáról a cukkinit, mint a sütőtököt. Szerintem nem kell megpucolni sütés előtt, mert akkor nagyon lötyi lesz az állaga, hiszen nagyon jól megpuhul a húsa sütésnél, még végül szétesne, amikor le akarod venni a tepsiről.

Nagyon finom lett, laktató a rizzsel együtt! Ahhoz képest, hogy én nem nagyon szeretem (szerettem eddig...) az ilyen zöldséges dolgokat, ez nagyon ízlett, és még most is hívogat a maradék.

Természetesen a töltelék terén óriási a szabadság, gyakorlatilag azt raksz bele, amit akarsz, amit szeretsz! Szerintem finom kis húsos szalonna jól fel tudná dobni az ízvilágát!

Remélem, kipróbáljátok! Jó étvágyat hozzá!

Adri

Ui: Köszönet anyunak, hogy a kezem alá dolgozott! Nélküle biztos nem lett volna ilyen fincsi!
 

 

Címkék: hús zöldség paradicsom sajt tejföl ebéd

A bejegyzés trackback címe:

https://cookaholics.blog.hu/api/trackback/id/tr83097197

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása