Orjaleves a'la Adri

 2010.12.10. 21:54

Mindig úgy örülök, ha levest főzhetek. Mármint ha nem csak ilyen egyszerű "összedobjuk" levest. Ez most egy rendes lehetőség volt, ugyanis ott várt rám a fagyasztóban a hús, vagyis leginkább a csont. Különösen büszke vagyok erre a receptre, mert annyira, de annyira finom lett a végeredmény, hogy teljesen el voltam ájulva tőle. Igaz, hogy csak én, de néha jó magunknak is örülni!

Hozzávalók:

2-3 kisebb sertésgerincdarab (=orja)
1/2 fej kisebb karfiol
2-3 közepes sárgarépa
kis szelet káposzta
1 kis fej vöröshagyma
1 kisebb csomag zellerlevél
2 tk egész bors
2 tk egész köménymag
1 leveskocka
2-3 marék levestészta

A húst feltettem főlni kb. 3 liter vízben (egy normál méretű lábasban). Amikor elkezdett forrni, fűszertojásban beletettem a borsot és a köménymagot is. Egy idő után elkezd habosodni a lé, ilyenkor ezt a habréteget folyamatosan le kell szedegetni. Amikor már ez abbamaradt, mehettek bele a megtisztított, ízlés szerint feldarabolt zöldségek. A hagymát egyben szoktam beletenni, hogy egyben maradjon, ne úszkáljanak hagymadarabok a levesben végül. Majd pedig a leveskockát is beledobtam. Így főzögettem lassú tűzön a levest kb. 3 órán keresztül. Elég a lassú tűz, nem kell, hogy lobogjon a leves, mert akkor nagyon zavaros lesz az egész. Közben kóstolgattam, és sóval ízesítettem, amikor úgy éreztem, sótlan.

Amikor elkészült a leves, kiszedtem belőle a húst, leszűrtem a levest, kiszedtem a zöldségeket. A leszűrt lében pedig 2-3 marék csigatésztát megfőztem. Én ebbe végül visszapakoltam a zöldségeket, de lehet külön tálalni is. Illetve magát a tésztát is lehet külön tálalni a levestől, kinek, hogy tetszik.

Nem egy bonyolult recept, mint általában az ilyen levesek, gyakorlatilag csak addig van vele gond, amíg fel nem rakja az ember. De ha minden jól megy, akkor nagyon finom lesz a végeredmény!

Nálunk estére el is fogyott mind, pedig csak ketten ettünk belőle! Remélem, ezek után ti se gondolkodtok, hogy mi legyen az ebéd a hétvégén!

Jó étvágyat kívánok hozzá!

Adri

Címkék: leves hús ebéd

A bejegyzés trackback címe:

https://cookaholics.blog.hu/api/trackback/id/tr142507854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása