Már régóta készültem ennek a receptnek az elkészítésre. A különlegessége az, hogy saját.
Hozzávalók:
kb. 300 g mirelit vagy friss zöldségkeverék (illetve ki milyen zöldséget szeret)
1/2 kg darált hús
1 gerezd fokhagyma apróra vágva
só, bors, őrölt köménymag, majoránna
3x2 lap rétestészta
2 ek tejföl + kevés olaj
A mirelit zöldséget megpároltam, nem tettem hozzá semmilyen fűszert. Közben a a darált húst kevés olajon és a fokhagymával együtt megpároltam, ízesíttem a sóval, borssal, őrölt köménymaggal és a majoránnával. Így főzögettem kb. 20 percig. Nem raktam rá fedőt, hogy a levét elfője. Amíg a zöldség és a hús elkészült, a tejfölt összekevertem egy kevés olajjal. Ezzel kell megkenni az egymásra helyezett réteslapok tetejét (ahová majd a töltelék is megy). Amikor elkészült a hús és a zöldség is, óvatosan összekevertem, nehogy nagyon széttörjenek a zöldségek. Ezzel a töltelékkel töltöttem meg a rétestésztát: az egyik oldalára henger alakban tölteléket tettem, majd feltekertem. Három rúd lett ebből az adagból. A rudak tetejét megkentem tojással, majd a sütőbe tettem, ahol alacsony hűfokon kb. 45 percig (amíg a hús biztos meg nem sült kellőképpen, és amíg a tészta szép aranysárga nem lett) sütöttem. Az így elkészült réteseket slégan szeletekre vágtam. Legjobb, ha megvárjuk, amíg kihűl, bár jelen esetben nekem nem esett szét melegen sem.
Önmagában fogyasszuk, vagy esetleg egy kis tejföllel kínálhatjuk, petrezselyemmel megszórva. (Egyébként apróra vágott friss petrezselyem zöldet rakhatunk magába a rétesbe is, én az egyik rúdba tettem.) Még egy hasznos tipp: a kimaradt tejfölt (amivel megkentük a tésztát) hozzáadhatjuk az utolsó adag töltelékhez. Az így kapott rúd kicsit zsírosabb/olajosabb lesz a többinél, de így is finom!
Úgy tűnik, finom lett, mert elég gyorsan elfogyott, főleg ahhoz képest, hogy eleinte azt hittük, hogy a 3 rúd rengeteg lesz.
Gyakorlatilag bármivel bővíthetjük a tölteléket, csak a képzelet szabhat határt!
Jó étvágyat!
Adri