Sajnos csak vasárnap este nyolckor tudtam nekiállni a hétvégi sütésnek, ezért próbáltam minél egyszerűbbet találni, hogy azért ne kelljen hajnalig a konyhában dekkolnom. Így esett a választásom erre az édességre. Képet majd igyekszem később csatolni, bár nem lett szép, lehet, hogy jobban járna mindenki, ha nem látja, akkor talán nem tántorodik el a kipróbálástól. De akkor nézzük is!

Recept: Nők Lapja Konyha

Hozzávalók:

22 dkg étcsoki
22 dkg margarin
16 dkg cukor
4 tojás
1 dl közepesen erős kávé
2 ek liszt

Kisebb változtatásokat kénytelen voltam bevezetni, mert nem volt otthon étcsoki. Ezért én normál csokiból, pontosabban egy óriási csokitojásból készítettem a sütit. Ennek köszönhetően kevesebb cukrot használtam, kb csak 10 dkg-ot.

Először is a csokit beletörtem egy lábasba, hozzáöntöttem a kávét és beletettem a kockákra vágott margarint, valamint két csapott evőkanál cukrot, majd pedig szépen összemelegítettem, hogy elolvadjon a csoki és a margarin is. Amikor ez kész lett, félretettem, hogy kihűljön. Közben pedig a tojásokat felvertem 8 dkg cukorral. Ehhez hozzáöntöttem lassan, óvatosan a csokis krémet és jól összekevertem. Ebbe beletettem a lisztet, és így is jól elkevertem. Kivajazott őzgerinc formába tettem, azt pedig egy nagyobb tepsibe helyeztem, ugyanis gőzfürdőben kell sütni. Ez azt jelenti, hogy vizet engedtem a nagyobb tepsibe és abba helyeztem bele az őzgerincet. Így sütöttem 40-45 percig.

Elvileg miután kihűl, ki lehet borítani a formából, és utána lehet tálalni. Hát nekem nem jött ki a formából, úgy vágtam a szeleteket a formában, és egyesével szedtem ki, ezért is lettek elég csúnyácskák. Viszont ízre meg nagyon jó lett. Kicsit olyan az állaga, mint a kemény, megszilárdult pudingnak. Nem úgy nézett ki, mint az újságban, ezért arra gondoltam, hogy lehet, hogy engedett az őzgerinc formám, és egy kicsit bemehetett a víz... Ez majd csak akkor derülhet ki, ha lesz másik formám, illetve, ha valaki megcsinálja, és kommentel, hogy neki milyen lett. (Jó lenne!!)

Szóval hajrá, mert tényleg finom lett, el kell tekinteni a külsőtől!

Jó étvágyat!

Adri

Címkék: kávé süti torta csoki

A bejegyzés trackback címe:

https://cookaholics.blog.hu/api/trackback/id/tr971973122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása