Túrós-cseresznyés tekercs

 2010.05.19. 23:59

El kell most térnem a szokásoktól, ugyanis ennek a sütinek az esetében nem kellett fogynia a túrónak, sőt, még vennem is kellett hozzá. Elöljáróban annyit, hogy a tekercselés miatt nem annyira egyszerű a recept, ahogy a képen látható, nekem sem sikerült tökéletesre a tészta, legalábbis ami a külalakot illeti. De hadd takarózzak azzal, hogy ez volt az első alkalom, hogy ilyet készítettem!

Alaprecept: Nők Lapja Konyha 2010/5

Hozzávalók:

4 tojás
7 dkg liszt
6 dkg cukor
1 ek kakaópor


50 dkg túró
15 dkg porcukor
1 csomag vaníliás cukor
1 narancs reszelt héja
6 dkg puha vaj
ízlés szerint cseresznye (vagy akármilyen más gyümölcs)

A 4 tojást szétválasztottam, a sárgákat habosra kevertem a 6 dkg cukorral, ami azt jelenti, hogy addig kevergettem, amíg a cukor el nem olvadt. Ezután kemény habbá vertem a fehérjéket, amit végül a sárgájához kevertem óvatosan, hogy ne essen össze a hab. Ezután jöhetett még mindig óvatosan és lassan adagolva a liszt és a kakaópor. Az így elkészült piskótatésztát egy nagyobb tepsin (illetve az azon lévő sütőpapírra) téglalap alakban elegyengettem. Igazából érzés szerint alakítottam, nem tudnám megmondani, hányszor hány centis lett. A szemmérték elég: annyira vékonynak kell lennie, hogy majd fel lehessen tekerni, és nyilván bele kell számolni, hogy a sütéskor a tészta egy kicsit megemelkedik. Na tehát a megfelelő méret után a tésztát megsütöttem közepes lángon, kb. 15 perc alatt. Közben pedig elkészítettem a túrót. A puha vajat összekevertem a reszelt narancshéjjal, a vaníliás cukorral és a porcukorral, amit így habossá kevertem. (Ez egy nagyon fontos lépés, nem szabad kihagyni vagy elsietni, mert akkor úgy jártok mint én: darabos marad a vaj, ami nem is mutat szépen a felszeletelt sütiben, és nem is olyan finom ráharapni. Sajnos én néha lusta vagyok.) Végül a túrót is hozzáadtam, majd így is habosítottam egy keveset. Eközben kisült és kissé kihűlt a tésztám, amit ekkor leszedtem a sütőpapírról és úgy borítottam egy tálcára. Tehát majd azt a felét kell megkenni a krémmel, amelyik eredetileg a sütőpapíron volt. Na és akkor megkentem a tésztát, rápöttyingettem a cseresznyét, végül pedig a tészta szélesebb oldalán feltekertem a sütit. Így tettem be a hűtőbe 1-2 órára, mielőtt felszeleteltem volna.

Először is. Vigyázni kell a tészta sütésénél, mert ha kicsit túlsütitek, mint én, akkor a feltekeréskor törni fog. Az enyémen is lehet látni, hogy elkezdett törni, habár szerencsére nem esett szét az egész. Szóval sütőtől függően lehet csökkenteni a sütési időt.

Másrészt. Van szerencsém azt is elárulni, hogy gyümölcs és narancshéj nélkül is finom a tekercs. Ugyanis én eleget téve némely deviáns családtagomnak, a töltelék feléből mindezeket kihagytam. Szóval, ha esetleg nálatok is előfordulnak ilyen személyek, akkor így meg lehet oldani a problémát. De hozzá kell tennem, hogy azért gyümölccsel jobb!

Nekem nagyon ízlett, a többiek se panaszkodtak, így nyugodt szívvel merem ajánlani mindenkinek!

Jó desszertezést!

Adri

Címkék: gyümölcs süti túró piskóta

A bejegyzés trackback címe:

https://cookaholics.blog.hu/api/trackback/id/tr462016946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása