Hóesésben hókiflit

 2010.12.19. 16:49

Hozzávalók:
40 dkg liszt
25 dkg margarin
1 doboz tejföl
csipet só
lekvár
porcukor
 
A lisztet a margarinnal elmorzsoltam, hozzáadtam a csipetnyi sót és a tejfölt. Összegyúrtam, majd egy éjszakára a hűtőbe tettem. Másnap reggel a tésztát kicsit átgyúrtam és kb. fél centisre nyújtottam (sodrófa hiányában egy 7 dl-es befőttes üveggel :) ). A tésztából egy pohárral köröket szaggattam, mindegyik közepére tettem egy kevés szilvalekvárt. Ezután feltekertem úgy, hogy kifli formát – vagy valami olyasmit – kapjak. Első körben volt olyan, amiből kifolyt a lekvár, úgyhogy csökkentettem a mennyiséget, meg a tekergetésre is rá kellett érezni. Az első adag ezért kicsit furi lett, kevés kiflivel és sok amorf formával – a kiflik szétnyíltak, eldeformálódtak. A második adag már egész jól sikerült, mert rájöttem a technikára. A sütőből kivett, még meleg kifliket porcukorba forgattam. Ebből az adagból nekem kb. 70 db kis kifli lett. Jó volt a keletje, ezért az utolsó percben sikerült lefényképeznem 2 darabot.
 
Helgu

Címkék: süti lekvár

A bejegyzés trackback címe:

https://cookaholics.blog.hu/api/trackback/id/tr802526078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása