Eljött a hétvége, és vele együtt a sütés ideje. Kicsit vakon tapogatózom, mert én nem kóstoltam a végeredményt. Mindenesetre a teszterek azt mondták, hogy nyami, úgyhogy bennük bízva meg merem írni ennek a receptjét is. A túrónak ismét fogynia kellett, ezért túrós megint, illetve megjött a Nők Lapja Konyha következő száma, ami újra inspirált. A recept mégis a Ráma Tavaszi receptfüzetéből van, amit az újság mellé kaptam. De nézzük akkor a sütit!

 

Hozzávalók:

6 db tojás
12 dkg kristálycukor
1 csomag vaníliás cukor
12 dkg liszt
fél citrom reszelt héja

25 dkg sütőmargarin
30 dkg porcukor
25 dkg túró
1 csomag vaníliás cukor
fél citrom reszelt héja
barack

A 6 tojást szétválasztottam (fehérje és sárgája külön), a fehérjéhez hozzáadtam a 12 dkg cukrot, valamint a vaníliás cukrot, és így kemény habbá vertem. A sárgájához hozzákevertem a citromhéjat, majd pedig ezt is belekevertem (vertem a habverővel) a kemény habba. Amikor ezt jól összedolgoztam, akkor a lisztet óvatosan, fakanállal apránként belekevertem a masszába. Az így kapott tésztát pedig egy tepsibe öntöttem. (Jelen esetben sütőpapírral dolgoztam, de ha nincs otthon, akkor vajazzuk és lisztezzük ki a tepsit!) Ezután pedig 10-15 perc alatt megsütöttem. Figyelem! Nem nyitogatjuk az ajtót, mert összeesik a tészta. Lassú tűzön süssük, és akkor kukucskáljunk be, amikor ez az idő már letelt. Közben pedig elkészíthetjük a krémet. A puha margarint a porcukorral habosra kevertem, majd hozzáadtam a citromhéjat és a túrót, és tovább kevergettem, amíg habos, puha krémet nem kaptam. (Ekkor tesszük bele a barackot is apróra vágva, én azonban most kihagytam, mert nálunk nem mindenki szereti.) A kihűlt tésztát kettévágtam és belekentem a túrós krémet. Majd pedig hűtőbe tettem és ott pihentettem 1-2 órát. Az idő lejártával pedig felszeleteltem és megszórtam porcukorral. Így tálaltam!

Mint már említettem, én nem ehettem belőle, de nagyon dícsérték. Próbáljátok ki ti is, és írjátok meg, hogy valóban olyan finom lesz-e, mint nálunk mondják!

Jó étvágyat!

Adri

Ui. a kóstolás után: Másnap végre megkóstolhattam! A tészta tényleg nagyon jó puha! A krém kicsit vajas és kicsit túl édes. De azt hiszem, ha belement volna a barack, akkor mindkét dolgot megoldotta volna. (De legalább nem zabál belőle sokat az ember...) Szerintem így is nagyon finom lett, biztos, hogy nem ez az utolsó alkalom, hogy elkészítettem!

Címkék: süti túró piskóta

A bejegyzés trackback címe:

https://cookaholics.blog.hu/api/trackback/id/tr11910059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cookaholics 2010.04.11. 21:39:34

Az első kocka után azt kell mondanom: édesszájúak ide! :) Nagyon finom és édes a sütemény. A tésztája különösen ízletes, nem akármilyen piskóta! :)
Ügyi Adri :)
Helgu

Ilkácska (törölt) 2010.04.13. 14:16:57

Azon szerencsések között voltam, akik elsőként kóstolhatták meg Adri sütiét. :)
Imádom a túrós sütiket, ez is nagyon finom volt!!! Csak ajánlani tudom!
És gondolom a baracktól kevésbé lett volna édes, na de néha lehet "bűnözni". :)
Csak így tovább! ;)
Pusszantás, Ilka

cookaholics 2010.04.20. 22:43:35

A túrós sütik a gyöngéim. És ez kivált ízlett.Szerencsére van egy ügyes lányom, aki nekem ilyeneket süt.
puszi anya

cookaholics 2010.05.21. 12:17:02

Kedves csoporttársamnak, Lindának: Tényleg rosszul fogalmaztam a tojásos dolgot, de kijavítottam, remélem így már nem félreérthető!
Köszi, hogy olvasod a blogot, és hogy ki is próbálod a recepteket!!! :)
Adri
Már csak a kommentelés hiányzik! ;)
süti beállítások módosítása