"Házi" shepherd's pie

 2010.06.21. 17:18

Gondoltam, angol szakos révén itt az ideje, hogy valami tradicionális angol ételt is elkészítsek. Habár hozzá kell tennem, hogy ez leginkább az én változatom mind összetevők, mind pedig ízesítés szempontjából, ezért is lett a neve stílusosan "házi" shepherd's pie.

Hozzávalók:

300 dkg darált hús (lehet bármilyen hús, én csirkemellből készítettem)
1 vöröshagyma finomra szeletelve
2 szál zellerlevél finomra aprítva
1 közepes sárgarépa lereszelve
1 paradicsom felkockázva
1 dl vörösbor
2 kk pirospaprika
só, bors, kakukkfű
fél kg krumpli
2 ek vaj
1 doboz tejföl
1 szál újhagyma
10 dkg (vagy ízlés szerinti mennyiségű) reszelt sajt
 

Elsőként megpucoltam a krumplit és kockákra daraboltam, majd pedig feltettem főni. Közben a darált húst kevés olajon megpároltam, amíg ki nem fehéredett. Ekkor hozzáadtam a hagymát, ezzel együtt addig pirítottam a húst, amíg a hagyma üveges nem lett. (Vigyázzunk, nem kell, hogy a hús levet eresszen!) Ezután jöhetett bele a feldarabolt zellerlevél, a lereszelt sárgarépa és a feldarabolt paradicsom. 1-2 perc múlva fűszereztem a húst: ízlés szerint só, bors, a 2 kk pirospaprika, ízlés szerint a kakukkfű. Szintén 1-2 perc múlva hozzáöntöttem a vörösbort is. Így főztem a húst kb. 15 percig. Ezalatt megfőtt a krumpli is, amit ezután krumplinyomóval szétnyomtam, hozzáadtam a vajat, majd a tejfölt, legvégül pedig a karikákra vágott újhagymát, illetve kicsit meg is sóztam. Ezután mehetett a rétegezés. Egy magas falú tepsibe (de használhatsz jénai tálat, ha van) beleöntöttem a húst, majd pedig a tetejére egyengettem a hagymás krumplipürét, legvégül pedig megszórtam az egészet a reszelt sajttal. Így mehetett a sütőbe a finomság, ahol 20-25 percig, amíg a sajt aranybarna nem lett, sütöttem.

Az eredmény finom lett, bár azt hiszem, egyes fűszerekből tehettem volna többet, de nem mertem. Például a kakukkfűről azt olvastam, hogy vigyázni kell vele, mert nagyon erőteljes, de azt hiszem, ebben az esetben lehettem volna bátrabb is. Nekem ízlett, biztos fogok még vele próbálkozni, jól jönne még néhány változat!

A legérdekesebb az volt, hogy mindenki azt kérdezgette, hogy mi van benne, mik az összetevők.

Remélem ti is kitaláljátok a saját változatotokat!

Jó étvágyat!

Adri

Címkék: krumpli hús ebéd

A bejegyzés trackback címe:

https://cookaholics.blog.hu/api/trackback/id/tr272098727

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása