Gondoltam, a sok édesség után főzni kellene már valami "normális" ételt, arról nem is beszélve, hogy ebédelnem is kellett tegnap. Így született meg ez a különlegesség. Ami a húst illeti, az saját fejlesztés, ami pedig a paradicsomot, azt a Nők Lapja Café-n láttam, de elvesztettem, így az emlékeimre és az ösztöneimre kellett támaszkodnom.

Hozzávalók (2 személyre):

kb. 350 g darált hús
1/2 tk őrölt koriander
1/2 tk curry
1/2 tk morzsolt chili
1 tk olíva olaj
só, bors
5 kisebb hagyma félbe vágva

6-7 közepes méretű paradicsom negyedelve
3-4 ek olíva olaj
1/2 tk oregánó
1/2 tk kakukkfű
5-6 szem mogyoró durvára törve
2 gerezd fokhagyma apróra vágva
sajt ízlés szerint
2 tojás

A hús gyakorlatilag nagyon egyszerű! Az összes hozzávalót egy tálban jól összedolgoztam (kivéve a hagymát, mert az majd csak a nyársakra megy sütéskor). Ezután letakartam a tálat alufóliával, hogy összeérjenek az ízek, amíg a paradicsomot előkészítettem és betettem sülni. Amikor már sült a paradicsom, kis gombócokat formáztam a húsból és hústűre húztam őket, felváltva a hagymával. A végére mindig hagyma kerüljön, mert különben lecsúsznak a húsgolyók. Így pedig addig sütöttem őket egy serpenyőben, amíg a gombócok jól át nem sültek, és a külsejük szép piros nem lett.

A paradicsomokat természetesen megmostam, majd belenegyedeltem egy sütésálló tálba. Az olíva olajba belekevertem a fűszereket, a fokhagymát és a mogyorót, és ezzel az öntettel locsoltam meg a paradicsomot. Így mehetett be a sütőbe kb. 20-25 percre. Az idő letelte után két kis mélyedést csináltam a paradicsomban, és beleöntöttem a két tojást. Ezután addig sütöttem még, amíg a tojások meg nem sültek. A sütőből kivéve reszelt sajttal és egy kevés kakukkfűvel szórtam meg az egészet.

Az egészet pirítóssal tálaltam (magamnak...), mert úgy éreztem, kell valami szilárdabb is a paradicsom mellé. Nagyon finom lett, elsősorban azoknak ajánlom, akik nagyon szeretik a paradicsomot, persze a husi magában is vagy más körettel is megállja a helyét. Hozzá kell még tennem, hogy a húsban a legerőteljesebb a koriander lett. Tehát ha nem szereted annyira, akkor tegyél belőle kevesebbet, illetve abból a fűszerből tegyél többet, amit jobban szeretnél érezni a végeredményben!

Remélem kipróbáljátok, és megírjátok, hogy sikerült!!

Jó étvágyat!

Adri

Címkék: hús köret paradicsom ebéd

A bejegyzés trackback címe:

https://cookaholics.blog.hu/api/trackback/id/tr252214417

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása