Farmerbukta

 2010.09.12. 12:04

Bár vége a kolis éveknek, néha így is azzal szembesülök, hogy nem sok ehető dolog van itthon. Persze ha sütnivalóm sincs sok, valami szegényes receptet kell keresnem. Így találtam rá a farmerbuktára, amit valamiért mindig parasztbuktának hívok :)

Hozzávalók:
25 dkg liszt
csipetnyi só
2 kk sütőpor
5 dkg vaj
1,2 dl langyos tej

fűszerek, sajt
vaj és liszt a tepsihez

A lisztet, a sót és a sütőport összekeverjük és hozzáadjuk a langyos tejben felolvasztott vajat. Ezt összegyúrjuk és cipót formázunk belőle. Ez lenne az alaprecept, amit tetszés szerint ízesíthetünk, én tettem hozzá bazsalikomot, kakukkfüvet és reszelt sajtot, de ízlés szerint lehet fokhagymát is, ki hogy szereti. A kis cipót a kivajazott-kilisztezett tepsibe tesszük, és kézzel négyszögletesre húzzuk. Kicsit ragacsos az állaga, segít, ha lisztes kézzel ügyeskedünk. Mielőtt betesszük a sütőbe, egy késsel 12 szeletet kijelölünk, hogy ha megsült, könnyebb legyen felvágni. A tészta tetejét megszórjuk liszttel és 15-20 percig sütjük.
Nekem nagyon ízlett, még másnap is elég puha volt. Tejföllel egyenesen isteni. :)
Helgu

 

Címkék: reggeli gyors sajt

A bejegyzés trackback címe:

https://cookaholics.blog.hu/api/trackback/id/tr602290230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása