A torta különlegessége csupán annyi, hogy szentestére készítettem. Általában ugyanaz a menü minden évben, de mióta magamra vállalom a sütést, ilyen újítások is az asztalra kerülhetnek.
Alaprecept: Nők Lapja Konyha 2010/december-2011/január
Hozzávalók:
4 tojás
8 dkg cukor
10 dkg liszt
1 citrom reszelt héja
2 ek olaj
1 cs vaníliás cukor
fél cs sütőpor
12 dkg étcsoki
1 dl tejszín
2 ek porcukor
2 cs vaníliás pudingpor
6 dl tej
3 dl tejszín
1 narancs reszelt héja
1 narancs szeletekre vágva (megfelel az, amelyiknek lereszeljük a héját)
A négy tojást szétválasztottam, a sárgáját kihabosítottam a vaníliás cukorral, a citromhéjjal és az olajjal, a fehérjét pedig a 8 dkg cukorral kemény habbá vertem. A két masszát összekevertem, és hozzáadtam a 10 dkg lisztet és a sütőport. Az így elkészült tésztát kivajazott, kilisztezett tortaformába öntöttem, és előmelegített sütőben először nagyobb lángon, majd alacsonyon 30-35 percig sütöttem.
Közben elkészítettem a pudingot. Direkt kevesebb tejjel, hogy ne legyen majd annyira folyós az állaga. A pudingot egyébként a tasakon leírtak szerint készítettem el, azzal a kivétellel, hogy a narancs héját már a porral elkevertem. Közben felvertem a 3 dl tejszínhabot, és hozzákevertem a már kihűlt pudinghoz. (Nem tettem bele az összes tejszínhabot, hagytam, hogy maradjon a díszítéshez.)
Ekkor a csokit gőz felett megolvasztottam, adtam hozzá 1 ek tejszínt. A maradék tejszínt kemény habbá vertem, majd hozzáadtam az olvadt csokit és összedolgoztam vele.
Amikor a tészta elkészült, 3 lapra vágtam. Az alsót megkentem először a csokis, majd a vaníliás krémmel, végül rátettem a középső piskótalapot. Azt is ugyanúgy megkentem először csokival, majd a vaníliás krémmel, végül pedig rátettem a felső piskótalapot. Tejszínhabbal lekentem az egész tortát, majd narancsszeletekkel díszítettem a tetejét.
Hát ilyen lett a mi kis narancstortánk. Elég hamar elfogyott, nem volt rá panasz! Kell ennél több?! Csak annyi, hogy ti is próbáljátok ki, és írjátok meg, hogyan sikerült, mennyire ízlett!
Jó étvágyat hozzá!
Adri