Gombás-tejszínes csirkemell

 2011.03.23. 11:43
Kedves aggódó Olvasók! Nem, nem vesztem el, élek, és aki látott mostanában, az tudja, hogy az evésről sem szoktam le. :) Csak sajnos ritkábban jutok oda, hogy süssek-főzzek. De most frissen posztolom a tegnapi vacsit.
 
Hozzávalók:
1 csirkemell
1 kis üveg szeletelt csiperke
olívaolaj
1 fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
2 dl tejszín
bors
petrezselyem
szerecsendió
liszt
a körethez tészta vagy rizs
 
A kockára vágott hagymát és fokhagymát olajon megpirítottam és hozzáadtam a lecsepegtetett csiperkét. Sóztam, borsoztam, pár percig sütöttem, majd hozzáadtam a csíkokra vágott csirkemellet. Kis vízzel felöntöttem, és puhára pároltam. Közben persze megint só, bors és petrezselyem ment bele. Miután megpuhult a csirkemell, 2 dl tejszínnel és egy csapott kanálnyi liszttel összefőztem, megszórtam őrölt szerecsendióval és kész is :) Közben kifőtt a penne és lehetett is tálalni.
Persze baki az megint volt, pedig én nagyon készültem. Vigyázzatok a milli tejszínnel, az enyémnek elvileg júniusig jónak kellett volna lennie, de gyakorlatilag már nem volt használható… Szerencsére a kedves vacsoravendégem megmentette a helyzetet és elszaladt a boltba pótolni a tejszínt (és a desszertet).
Tanulság: jól válasszátok meg a tejszínt és a vendéget :)
helgu

 

 

Címkék: csirke hagyma gomba hús tejszín fokhagyma ebéd

A bejegyzés trackback címe:

https://cookaholics.blog.hu/api/trackback/id/tr412764552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása