Bögrés süti a mikróból
2010.11.26. 22:12Címkék: süti gyors
Barackos csokitorta a főzőverseny nyerteseinek
2010.11.18. 22:33Az a megtiszteltetés ért minket ezen a héten, hogy meghívást kaptunk egykori kollégiumunk (ahol egyébként elindítottuk eme csodát) főzőversenyére mint zsűritagok. Mondanom sem kell, nagy izgalommal készültünk erre a szuper eseményre, és semmiképpen sem akartunk üres kézzel menni! Ennek eredménye lett ez a torta.
Alapötlet: Nők Lapja Konyha 2010/9
Hozzávalók:
13 dkg olvasztott vaj
3 dkg kakaópor
15 dkg liszt
1 dl meleg víz
4 dkg cukor
1 csomag sütőpor
2 csomag vaníliás cukor
3 ek tejföl
1 tojás
barack vagy barackbefőtt ízlés szerint
2 dl tejszín
10 dkg étcsoki
3 ek cukor
Első lépésként összekevertem az olvasztott vajat, a meleg vizet és a kakaóport. Tényleg legyen olvadt a vaj, különben nehéz lesz csomómentesíteni a löttyöt! Ehhez hozzáöntöttem a liszttel elkevert sütőport, vaníliás cukrot és a 4 dkg cukrot. Jól elkevertem, majd hozzáadtam a tojást és a tejfölt is. Összedolgoztam a masszát és végül egy kivajazott, kilisztezett tortaformába öntöttem. A barackot felszeleteltem és ízlés szerint belenyomkodtam a tésztába. Annyit és úgy tegyetek bele, ahogy nektek tetszik! Ez tényleg attól függ, mennyire akarod barackosra a tortát. Ezután mehetett be az előmelegített sütőbe, ahol magas hőfokon 15 percig sütöttem, majd alacsony hőfokon újabb 25 percig hagytam sülni.
Közben a tejszínt egy lábasba öntöttem, hozzáadtam a 3 ek cukrot és beletördeltem a csokit. Addig főztem, amíg el nem olvadt a csoki és be nem sűrűsödött a massza. Amikor megsült a tortám, ezzel a masszával öntöttem le, és hagytam, hogy megdermedjen. Mivel 180 km-t kellett utaztatnom a sütit, hogy elérjen a gazdájához, én úgy öntöttem le, hogy nem vettem le a tortaforma oldalát. Viszont ha otthonra készítjük, akkor lehet, hogy szebb, ha levesszük, és hagyjuk a csokit lefolyni a torta oldalán.
Nem nagyon tudok, akarok nyilatkozni a torta ízéről, ezt meghagynám a kedves nyerteseknek, hátha kommentelnek is! Mellesleg csak egy kis szeletet ettem belőle. (Ami nekem nagyon ízlett!)
Igazából bármilyen gyümölcsöt tehetünk bele, az eredeti recept körtével írja. Valamiért nem lett szerintem az igazi, nem emelkedett meg olyan szépen. Ennek az is lehet az oka, hogy még meleg volt a torta, amikor ráöntöttem a csokit, ekkor esett kicsit össze. Szóval inkább várjatok a kihűlésig, nekem sajnos nem volt időm erre.
Remélem, kipróbáljátok, nagyon egyszerű édesség, és az íze is megéri!
Jó étvágyat!
Adri
Címkék: gyümölcs süti torta csoki
Pepparkakor
2010.11.14. 21:28Pepparkakor? Hát az meg mi a fene? Eddig én sem hallottam róla, de mivel szeretek új dolgokat kipróbálni, és mert van az ismerettségemben svédmániás, most ez lett a soros. Elvileg ez egy svéd karácsonyi keksz. Habár még nincs itt a karácsony, megkívántam a finom fűszereket, amiket sajnos általában tényleg csak decemberben használunk. De lássuk a receptet!
Hozzávalók:
480 g liszt
100 g cukor
1 cs vaníliás cukor
250 g vaj
2 tojás sárgája
3 dkg kakaó
1 tk fahéj
1 tk szegfűszeg
1/2 tk szerecsendió
1 tk sütőpor
3-4 tk méz (jó púpos kanál)
A méz, a tojás sárgája és a vaj kivételével összekevertem minden hozzávalót, majd jöhetett a puha vaj és a méz. Összedolgoztam az egészet. Jó puha tésztát kaptam, amit hagytam pihenni 2 órát. (Minél tovább hagyjuk pihenni, annál jobban összeérnek a fűszerek.) Ekkor 2-3 mm-esre nyújtottam a tésztát és pogácsaszaggatóval kis korongokat szaggattam. Igazából bármilyen formát lehet használni, nekem most ehhez volt kedvem. Ekkor sütőpapírral kibélelt tepsire tettem őket. Nem kell nagyon távolra tenni egymástól, mert nem duzzadnak meg. Kb. 10 percig sütöttem teljes lángon, míg elkészült.
Frissen nagyon jó puha, de mire kihűl, kicsit megkeményedik. Remélhetőleg olyan, mint a mézeskalács és később majd bepuhul. Majd meglátjuk, mert most megint televan a kekszes doboz!
Elég intenzív lett az íze, nagyon jól lehetett érezni benne a fűszereket. Ettől lett különlegesebb, mint a mézeskalács. Remélem, kipróbáljátok, és ti is örömeteket lelitek benne! Persze lehetne még pár dologgal különlegesebbé tenni a receptet, például reszelt narancshéjjal vagy gyömbérrel. Legközelebb úgy is kipróbálom!
Jó étvágyat!
Adri
Címkék: süti keksz
Szülinapi feketeerdő torta
2010.11.08. 20:44Drága anyukám 50 éves lett, ennek örömére szerettem volna valami nagyon finomat sütni. Igazából már többször próbálkoztam feketeerdő tortával, de sohasem lett az igazi. Viszont most azt hiszem, sikerült megtalálni a tökéletes receptet. Remélem, nektek is elnyeri majd a tetszéseteket!
Hozzávalók:
6 tojás
4 ek liszt
2 ek kakaópor
1 cs sütőpor
1 cs vaníliás cukor
5 ek cukor
5 dl tejszín
1 cs habfixáló
3 dl meggylé
1 cs vaníliás puding
3-4 ek cukor
3-4 ek magozott meggy
meggy a díszítéshez
Először is megsütöttem a piskótát. Egyben sütöttem az egészet annak ellenére, hogy általában külön sütöm meg a lapokat, mert nehezen tudom szétvágni. (Most is megbántam kicsit, hogy nem 3 külön piskótalapot sütöttem.) Szóval szétválasztottam a tojássárgákat a tojásfehérjéktől, a sárgáját habosra kevertem a cukorral és a vaníliás cukorral. Majd kemény habbá vertem a fehérjét egy csipet sóval, és hozzákevertem a habos sárgájához. Legvégül összekevertem a lisztet a sütőporral és a kakaóporral, és hozzákevertem a tojásos masszához. Szóval klasszikus piskótát készítettem a hozzávalókból.
Míg sült a tészta, elkészítettem a krémet. A vaníliás pudingot és a cukrot összekevertem a meggylével, majd addig főztem, amíg be nem sűrűsödött. Ekkor hozzákevertem a masszához a magozott meggyett. Végül pedig felvertem a tejszínhabot a habfixálóval.
Ekkorra elkészült a piskóta, amit három lapra vágtam, és hagytam, hogy kihűljön. Végül a legalsó lapot megkentem a meggyes massza harmadával, majd jöhetett rá a tejszínhab, az újabb piskótalap, ismét meggyes krém és tejszínhab, majd pedig az utolsó piskóta. Legvégül pedig bekentem az egész tortát tejszínhabbal és a meggyel díszítettem. Ezután kb. 1 órára a hűtőbe tettem tálalás előtt.
Szerintem isteni finom lett! A meggy nem lett túl erőteljes, nem nyomta el az egész torta ízét, hanem minden harmóniában volt egymással. Szó mi szó, elég hamar elfogyott az egész! Kell ennél nagyobb dicséret?
És nem utolsó sorban, szép is lett a torta! Igazi cukrásztermék! Meg is kérdezték, hogy tényleg én csináltam-e...
Jó étvágyat hozzá!
Adri
Címkék: meggy gyümölcs süti torta piskóta
Pataki natúrtálban sült pulykacomb párolt zöldségekkel
2010.10.29. 19:56Nagyon régen készült receptről van szó. Még névnapomra kaptam a tálat, és nagyjából akkor készítettem el ezt a finomságot. A név kötelez, ezért eléggé natúr ételről van szó, majd meglátjátok. A célom az volt, hogy mindennek érezni lehessen a természetes ízét. Lássuk!
Hozzávalók:
2 pulykacomb (vagy amennyi belefér a tálba)
7-8 szem közepes krumpli
2-3 szál sárgarépa
1 kisebb fej karfiol
és bármilyen más zöldség, amit szeretsz vagy ami van otthon
só
2-3 kanál méz
2-3 kanál mustár
2-3 gerezd fokhagyma
A mézet és a mustárt jól összekevertem, beleszeleteltem a fokhagymát, majd bekentem vele a húst. Megsóztam, majd így tettem bele a tálba. Mint tudjátok, a pataki tálat be kell áztatni használat előtt. Mivel én először használtam, több, mint egy órát állt a vízben. Tehát beletettem a húst a tálba, és leborítottam a tetejével. Így sütöttem, pároltam 2 órán át közepes hőfokon. Amikor a hús megpuhult, alá raktam a zöldségeket, és addig sütöttem, pároltam együtt, mígnem minden puha nem lett. Így tálaltam a finomságot.
Mint láthatjátok, nagyon egyszerű a recept. Tökéletes, mert nem kell mellette ácsorogni egész délelőtt, mégis nagyon finom és különleges ebéd kerül az asztalra. Mivel semmi fűszert nem használtam a méz és a mustár mellett, mindennek megmaradt az íze. Igazán intenzív volt. Különleges élmény, mert mi nagyon fűszeresen készítjük az ételeket. Most viszont ez máshogy volt.
Remélem, hogy kipróbáljátok és nektek is elnyeri a tetszéseteket!
Jó étvágyat!
Címkék: krumpli hús zöldség köret ebéd
Időhiányban szenvedők desszertje
2010.10.17. 19:57Elnézést kérek mindenkitől, hogy már hetek óta eltűntem a blogról. Mindez annak köszönhető, hogy a tanítási gyakorlatom miatt ki sem látok az óratervekből. Ebből kifolyólag a mostani recept is ezt tükrözi. Kb. 10 perc alatt össze lehet dobni, és ugyanennyi idő alatt meg is lehet enni! Lássuk!
Hozzávalók:
5 dl tejszín
7 dkg cukor
1 cs vaníliás cukor
0,5 dl kávé
1 cs csokis keksz
A tejszínt a cukor és a vaníliás cukor keverékével együtt kemény habbá vertem. Egy nagyobb tál aljába belekanalaztam a tejszínhab negyedét, majd a kekszet apróra törtem, és szintén a negyedével megszórtam a tejszínhabot. Ezután jött még egy negyed adag a tejszínhabból, majd újra a keksz. Ekkor a kávét beleöntöttem a maradék tejszínhabba és alaposan összekevertem. A keksz tetejére most jöhetett ebből a kávés habból. Újra keksz, újra kávés tejszínhab, és legvégül megint keksz! Kész is a rétegzett tejszínhab, amit 1-2 órára beraktam a hűtőbe fogyasztás előtt.
Nem egy nagy kaland, tudom, de nagyon finom, és igazán jól jön, amikor a szervezet valami nagyon édes és habos nyalánkságra vágyik! Nem is beszélve az időkorlátokról, amik néha meggátolják az embert a nassolásban!
Természetesen lehet variálni, bonyolítani, és tuti, hogy még finomabb lesz az eredmény, de mint a cím is mutatja, ez a megoldás az időhiányos embereknek készült!
Egyébként az eredeti recept a Nők Lapja Konyha szeptemberi számában található!
Jó étvágyat!
Adri
Címkék: süti keksz
Meggyes rétes - Antwerpenbe szeretettel
2010.10.09. 23:53Címkék: meggy süti gyors rétes
Lencsefőzelék
2010.10.09. 23:15Címkék: lencse főzelék
Mustáros csirkemell nosztalgiakrumplival
2010.10.09. 20:26Címkék: csirke krumpli hús köret gyors
Kezdők karalábélevese
2010.09.23. 09:41Címkék: leves zöldség
Borsós csirkemell
2010.09.23. 09:21Címkék: csirke hús gyors rizs borsó
Ketchupos csirkemell Emőke-módra
2010.09.12. 23:47Hozzávalók:
1 csirkemell
fél-1 dl ketchup
oregánó
bazsalikom
kakukkfű
olaj
só, bors
víz
A csirkemellet csíkokra vágtam, megsóztam-megborsoztam és miközben kevés olajon megpirítottam, egy bögrében a ketchupot összekevertem kb. egy kávéskanálnyi szárított bazsalikommal, oregánóval és egy csipet kakukkfűvel, majd felengedtem vízzel és elkevertem. A ketchupos szószt hozzáadtam a csirkéhez és így pároltam addig, míg a hús puha nem lett és a vizet teljesen el nem főtte.
Rizst főztem mellé, ha már eredetileg is azzal ettük anno Emőkénél :)
Ha valamit kifelejtettem volna, vagy rosszul csináltam: Adri, Emőke, várom a kommentet. :)
HelguTipp: mielőtt ketchupos csirkét csináltok, nézzetek be a hűtőbe, hogy van-e elég ketchup, mert nekem nem volt :D
Helgu
Címkék: csirke hús gyors paradicsom rizs ebéd
Farmerbukta
2010.09.12. 12:04Bár vége a kolis éveknek, néha így is azzal szembesülök, hogy nem sok ehető dolog van itthon. Persze ha sütnivalóm sincs sok, valami szegényes receptet kell keresnem. Így találtam rá a farmerbuktára, amit valamiért mindig parasztbuktának hívok :)
Hozzávalók:
25 dkg liszt
csipetnyi só
2 kk sütőpor
5 dkg vaj
1,2 dl langyos tej
fűszerek, sajt
vaj és liszt a tepsihez
A lisztet, a sót és a sütőport összekeverjük és hozzáadjuk a langyos tejben felolvasztott vajat. Ezt összegyúrjuk és cipót formázunk belőle. Ez lenne az alaprecept, amit tetszés szerint ízesíthetünk, én tettem hozzá bazsalikomot, kakukkfüvet és reszelt sajtot, de ízlés szerint lehet fokhagymát is, ki hogy szereti. A kis cipót a kivajazott-kilisztezett tepsibe tesszük, és kézzel négyszögletesre húzzuk. Kicsit ragacsos az állaga, segít, ha lisztes kézzel ügyeskedünk. Mielőtt betesszük a sütőbe, egy késsel 12 szeletet kijelölünk, hogy ha megsült, könnyebb legyen felvágni. A tészta tetejét megszórjuk liszttel és 15-20 percig sütjük.
Nekem nagyon ízlett, még másnap is elég puha volt. Tejföllel egyenesen isteni. :)
Helgu
Címkék: reggeli gyors sajt
Gyros otthon
2010.09.11. 10:23Azt hiszem, nem tudnánk olyan ételt találni, amit jobban szeretnék, mint a gyrost. Ezért feltétlen meg kell tanulni elkészíteni, amit most megosztok itt is. Nem mintha olyan nagy művészet lenne, de ha már egyszer megcsináltam, akkor itt a helye :)
Hozzávalók:
2 csirkemell
gyros fűszerkeverék
olívaolaj
krumpli
paprika
paradicsom
uborka
lilahagyma
bazsalikom, petrezselyem, só
joghurt
salátaöntet por
A csirkemelleket apró csíkokra vagdostam – nem tudom, hogy ennek van-e valamilyen hivatalosan előírt vagy ajánlott módja, én „ahogy esik..” alapon szoktam felvágni. Ezután olívaolajjal meglocsoltam a húst és jól megszórtam gyros fűszerkeverékkel. Kicsit állni hagytam, addig megpucoltam a krumplit, és változatosság kedvéért vékony karikákra szeleteltem. A csirkemellet egy tepsibe helyeztem, még tettem alá egy kis olajat, és az előmelegített sütőben kb. fél órán át sütöttem, néha belekevertem, hogy minden oldala jól megpiruljon. A krumplit ezalatt olajban kisütöttem.
A salátához felkockáztam a paprikát, a paradicsomot, az uborkát és a lilahagymát, megsóztam, megszórtam petrezselyemmel és az elmaradhatatlan kedvencemmel, a bazsalikommal. A salátaöntethez egy pohár joghurtba Cézár salátaöntet port kevertem.
Nagyon jól sikerült – nehéz is lehet elrontani, mert szinte minden a fűszerkeveréken múlik. Zsuzsinak is ízlett, akit ezzel vártam vacsira. Persze majdnem elfogyott, mire eszembe jutott a fényképezés :)
Helgu
Címkék: saláta krumpli hús zöldség paradicsom ebéd
Prézlis tészta
2010.09.11. 09:56Hozzávalók:
tészta
prézli
porcukor
lekvár
só, olaj
Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én nagyon szeretem a tésztát. Legyen túrós, mákos, grízes, diós, jöhet - leszámítva a káposztásat, mert azt nem eszem meg. :) Nem csak azért, mert finom, hanem mert nagyon gyorsan kész van.
A jó múltkorában valamiért nem volt kedvem a grízzel pepecselni, ezért helyette prézlis tésztát készítettem. Először pár éve ettem ilyet, pont Adriéknál – hol máshol. :)
Az elkészítése roppant egyszerű: a tésztát sós-olajos vízben megfőzzük, a tészta mennyiségéhez mérten tetszés szerinti prézlit pedig kevés olajon megpirítjuk, mint a gombóc, nudli alá. Erre rászedjük a kifőtt tésztát, jól összekeverjük, hogy mindenhová jusson prézli, és tálalhatjuk is porcukorral, lekvárral.
Helgu
Címkék: gyors tészta lekvár
Krémsajtos töltött burgonya (sült pulykacombbal)
2010.09.10. 14:35Az eredeti recept a Nők Lapja Konyha szeptemberi számában volt található, és kedves testvérkém választotta ki. Ugyanis felajánlottam neki, hogy amit kiválaszt, én elkészítem. Tehát az volt az alaphelyzet, hogy póréhagymás töltött krumplit fogok csinálni. De közben változtak a dolgok, bizonyos alapanyagok, mint például olyan apróságok, mint a póréhagyma hiányoztak, ezért csak magamra, a kreativitásomra számíthattam. Ez lett belőle!
Hozzávalók:
5 db nagyobb krumpli
1 tubus natúr krémsajt
5-6 vékony baconszelet (ízlés szerint bármilyen szalonna lehet)
1 közepes fej vöröshagyma
1 nagy gerezd fokhagyma
só
A krumplikat jó alaposan megmostam, majd pedig héjastól megfőztem. Amikor elkészültek, mindet ketté vágtam, és kicsit vártam, hogy meghűljenek. Majd kiskanállal óvatosan kivájtam mindegyiknek a közepét. Vigyázni kell, nehogy szétessenek vagy túl sok krumplit vájjunk ki. Így kis hajócskákat kaptam. A krumplibelsőt villával szétnyomkodtam, majd belenyomtam a krémsajtot. A bacont vékony csíkokra vágtam és serpenyőben megsütöttem, ezt is a krumplihoz öntöttem. A hagymát (a vöröset és a fokhagymát is) megpucoltam és karikákra vágtam, majd pedig a bacon zsírjában szintén megpirítottam, és ezt is a krumplihoz öntöttem a zsírral együtt. Az egészet jól összedolgoztam, majd visszatöltöttem a krumplihajókba. Egy nagy tepsire rakosgattam őket, majd pedig a már kész pulykahúsomnak a zsírjából locsolgattam a krumplikra, végül 10-15 percig sütöttem közepes lángon.
Az így elkészült krumpli pulykacombhoz volt köret, ami viszont elfogyott addigra, mire észbe kaptam, hogy nem fényképeztem le. De azért röviden azt is leírom, bár nem egy bonyolult recept.
Hozzávalók:
1 db pulykacomb
4-5 ek olaj
2 kk tárkony
1 kk mustármag
3-4 babérlevél
2-3 kanál gyros fűszerkeverék
1/4 kk kurkuma
só
Az egész folyamat gyakorlatilag olyan, mint a legutóbbi húsnál, a sertésnél. Előző este bepácoltam a combot: az olajba összekevertem minden fűszert. A húst megsóztam (csak kicsit, mert a gyros fűszerkeverékben van só!), 3-4 helyen bevagdostam. Olyan tálba helyeztem, aminek volt fedele, majd pedig ráöntöttem az elkészült páclét, jól beleforgattam, összenyomkodtam. Végül pedig lezártam a tálat, és reggelig hagytam, hadd érjenek az ízek. Másnap a húst egy magasabb oldalú tepsibe tettem, ráöntöttem a páclét, alufóliával lefedtem és betettem a sütőbe. Alacsony lángon kb. 2,5 órát pároltam, majd levettem az alufóliát a tetejéről és 15-20 percig magas lángon sütöttem tovább, amíg meg nem pirult a hús. Végül pedig a krumplival tálaltam.
Ismét nagyon nagy sikert értem el ezzel a két recepttel, mondanom sem kell, az ebéd végére csupán 2 krumplihajó maradt, a húsból pedig semmi. Persze ez inkább csak 2 személyes ebéd, de azért gondolom tudjátok, hogy egy pulykacomb éppenséggel nem kicsi. Igazából hárman is jól laktunk vele. A hús most még omlósabb lett, mint legutóbb, gondolom ez a hosszú párolási időnek tudható be!
Tehát megnyaltuk utána mind a 10 ujjunkat! Remélem, egyszer végre kipróbálja valaki és megírja, hogy mekkora sikert aratott vele! Most már jól jönne egy kis külső támogatás is!
Jó étvágyat kívánok!
Adri
Címkék: krumpli hús köret ebéd
Zabpelyhes töltött keksz
2010.09.07. 22:20Eljött az idő, hogy visszatérjek a kezdetekhez. Ez mit is jelent? Hát a Nők Lapja Konyhát. Új hónap, új szám. És persze nem tudtam sokáig várni, hogy kipróbáljak legalább egy gyors receptet! Erre esett a választásom, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy minden hozzávaló volt itthon, ráadásul nem volt túl bonyolult. A következő recept kb. 15 a képen látható kis kekszszendvicskét eredményez.
Alaprecept: Nők Lapja Konyha 2010/9
Hozzávalók:
30 dkg liszt
20 dkg margarin
125 g cukor
1 cs vaníliás cukor
2 tojás
10 dkg zabpehely
5 g sütőpor
1 citrom reszelt héja
fél kk fahéj
lekvár vagy nutella
Első lépésként a zabpelyhet kevés margarinon megpirítottam, majd sütőpapírra kiterítve hagytam kihűlni. A maradék margarint a cukorral és a vaníliás cukorral habosra kavartam (valaki megmondhatná, hogy ezt hogyan kell jól csinálni, mert én mindig úgy szenvedek vele!), majd hozzáadtam a 2 tojást és azzal is tovább habosítottam. Ekkor a lisztet összekevertem a sütőporral, a fahéjjal, a zabpehellyel és a reszelt citrommal, majd pedig összedolgoztam a margarinos masszával. Kis golyókat formáztam a tésztából, amiket szétlapítottam, és úgy tettem a sütőpapírral kibélelt tepsire. Mindenkinek az ízlésére van bízva, hogy mekkorák is legyenek ezek a tallérok. Nekem az első sütésem nagyobb volt, de másodjára inkább a kisebbek mellett döntöttem. Nekem így jobban tetszett, meg persze több is lett belőle. Legvégül pedig 15-20 perc alatt aranybarnára sütöttem lassú lángon. (Először kicsit nagyobb lángon sütöttem, majd mikor a tészta már kicsit keményedett, akkor lentebb vettem a gázt.) Amikor megsültek, kiszedtem őket egy rácsra, és miután kihűltek, kettesével összeragasztottam őket lekvárral illetve mogyorókrémmel.
Mivel kekszről van szó, nem egy puha édesség a végeredmény. Illetve lehet, hogy később megpuhul, de azt már nem tudjuk meg. Annyi ideje nincs! Tehát finom lett. Még a tesóm is evett belőle, pedig ő nagyjából meg sem szokta kóstolni az édességeimet. Még jó, hogy most nem kérdezte meg előbb, hogy mi van benne, mert a citrom és a fahéj kizáró ok lett volna. Szóval siker lett! Egyébként szerintem még töltelék nélkül is nagyon finom tea, kakaó vagy akár kávé mellé is reggelire! Univerzális süti!
Remélem, ezt is kipróbáljátok, és örömeteket lelitek benne!
Jó étvágyat!
Adri
Címkék: süti keksz
Nap és est tortaformában
2010.09.07. 17:48Végre itt egy családi recept, tudjátok, megsárgult papíron elmosódott hozzávalók. Persze ezt is biztos valakitől szereztük, de hogy kitől, azt már nem tudom. Nap és est, mert világos és sötét tésztából van, illetve eredetileg kis holdacskákat szoktunk szaggatni belőle. Most viszont tortaformában sütöttem meg, és tortaszeletekként tálaltam lekvárral. Nézzük a "titkos" receptet!
Hozzávalók:
5 tojás
5 ek cukor
10 dkg margarin
5 ek liszt
1 dl tej
1 cs sütőpor
1 cs vaníliás cukor
csipet só
kb. 2 ek kakaópor
A margarint a cukorral és a vaníliás cukorral habosra kevertem, majd hozzáadtam a négy tojássárgáját is és tovább habosítottam. Ezután hozzáöntöttem a tejet, jól elkevertem, végül pedig a lisztet és a sütőport is hozzáadtam. Így masszívabb tésztát kaptam, amit legvégül a csipet sóval keménnyé vert tojásfehérjékkel lazítottam fel. Ekkor a tészta felét egy kivajazott és kilisztezett tortaformába öntöttem. A maradék tésztába pedig belekevertem a kakóport. Az így elkészült kakaós tésztát ráöntöttem a fehér tészta tetejére. Majd pedig egy húsvillával nyolcasokat kavartam a tésztába, így kicsit összekavarodtak a színek. De csak óvatosan szabad csinálni, nehogy teljesen összekeveredjenek a tészták, mert akkor csak egy nagy kakós massza lesz a végeredmény. Legvégül pedig betettem az előmelegített sütőbe, és közepes majd alacsony lángon kb. 30-40 percig sütöttem. Legjobb a fogpiszkálópróbát alkalmazni! Én is így tettem.
A süti teteje kicsit ropogós lett, a belseje meg isteni puha. Eredetileg mi magában esszük, de most lekvárral próbáltam ki, és hadd ne mondjam, nagyon finom volt! Vannak, akik azért nem szeretik az ilyen süteményeket, mert hogy szárazak, hiányzik belőle a krém. Na, az ilyen embereknek lekvárral vagy akármilyen más szósszal, öntettel érdemes tálalni, és akkor tuti a siker!
Szerintem ez egy finom és egyszerű süti! Remélem, kipróbáljátok és elnyeri a tetszéseteket!
Jó étvágyat!
Adri
Címkék: süti piskóta
Sajtos-mustáros rántott husi krumplipürével
2010.09.04. 22:26
Nem is tudom, hol kezdjem. A husi receptje egy nagy kihívás volt számomra, mert az interneten találtam és nem volt hozzá kép. Ami gyanús :) Nehezen tudtam ugyanis elképzelni, hogy hogy ragad rá a sajt a mustárra annyira, hogy még be is lehessen panírozni – és sütés közben se folyjon szét. Szerencsére kellő lelki támogatást és fizikai segítséget kaptam az előkészületek során, így nem volt gond.
A húst kiklopfoltam és megszórtam ételízesítővel. Ezután jött a mustározás és a sajtozás. A tökéletes technikáról a személyi kuktámat kellene megkérdezni, én kívülről úgy láttam, hogy a hús egyik felét megkente mustárral és ebbe belenyomkodta a reszelt sajtot. :) Ezután jött a panírozás. Próbáltam gyorsan és óvatosan lisztezni, tojásozni, prézlizni, a húst nem forgattam, mindig a sajtos fele maradt felül. Nagy dilemma volt, hogy duplán panírozzuk-e, de végül mégsem. A panírozott husik mentek a forró olajba, és csodák csodája: a sajt sehol sem folyt ki. Szerintem nagyon finom lett!
A krumplipürét nem ragozom túl: összehangolt pucolás és kockázás után sós vízben kb. fél óra alatt megfőztük a krumplit, majd krumplinyomó hiányában kitartó kuktám kézügyességének köszönhetően egy villával és egy doboz tejföllel sikerült megalkotni a megfelelő állagú krumplipürét.
Köszi Bálint! ;)
helgu
Címkék: krumpli hús sajt ebéd
Sült sertéscsülök krumplifőzelékkel
2010.09.02. 13:11Íme megint egy recept sztárfotó nélkül. Arra jöttem rá, hogy a húsokról nem lehet olyan jó képeket készíteni, mint a sütikről... De remélem, elégedettek lesztek így is! Ma lehetőséget kaptam megint arra, hogy én készítsem az ebédet, még a fincsi csülök is az én kegyeimre lett bízva. Az eredmény pedig tökéletes lett, megnyaltuk utána mind a 10 (több 10) ujjunkat! Ami pedig a krumplifőzeléket illeti, hagyományos módon készítettem, szóval sokaknak ez lehet, hogy nem lesz újdonság, de mindig akadnak olyanok, akik most kezdik a szakmát!
Hozzávalók:
kb. 1 kg sertéscsülök
só, bors, mustár
1-2 dl olaj
1 kk majoranna
1 kk oregánó
1 kk kakukkfű
csipet koriander
fél kk curry
4-5 gerezd fokhagyma
1 közepes vöröshagyma
kb. 10 közepes krumpli
1 gerezd fokhagyma
3-4 babérlevél
só
4-5 fakanál tejföl
4-5 fakanál liszt
A húst már előző este bepácoltam. Ennek köszönhetően puhább lesz, könnyebb sütni, illetve jobban összeérnek az ízek, a hús jobban átveszi a fűszerek zamatát. Először is a pácoláshoz egy olyan tál kell, aminek van teteje, amivel majd lezárod, amikor együtt van minden. Így tudnak csak az ízek összeérni. Tehát az olajba belekevertem minden fűszert, majd jól összekevertem. A húst megsóztam (az olajba nem tettem sót), bekentem mustárral, kb. 1 ek-nyit használtam. Majd pedig ráöntöttem az olajas pácot. Jól összeforgattam benne a húst, majd rászeleteltem a fokhagymát és a hagymát. Nem kell vékonyra, mert akkor nem ég szét a sütésnél, hanem az is fogyasztható marad! Ezek után pedig lezártam az edényt, és jól összeráztam a húst a páccal. Egész éjszaka így állt.
Másnap fogtam egy kisebb, de magas oldalú tepsit és belehelyeztem a húst, majd ráöntöttem a páclét is. Lefedtem és lassú tűzön addig sütöttem, amíg annyira meg nem puhult, hogy késsel megszúrva a kés könnyedén belecsúszik, illetve könnyedén ki is jön. Ez kb. 90-100 percet vett igénybe. Ekkor levettem róla a fedőt és magas lángon addig sütöttem, amíg szépen meg nem pirult. Kb. 20 perc volt. És kész is lett a finom husi!
A krumplifőzelékhez megpucoltam a krumplit, kis kockákra vágtam és feltettem főzni sós vízben (éppenhogy ellepje a víz a krumplit), a babérlevéllel. Amikor a krumpli megfőtt (amikor késsel könnyedén szétvágható a krumpli), elkészítettem a habarást. A tejfölt és a lisztet csomómentesre kevertem. Ehhez öntöttem kb. egy merőkanálnyit a krumpli levéből. Ezzel szintén összekevertem, majd újra egy merőkanálnyit adtam hozzá a krumpli levéből. Ezt a folyamatot addig ismételgettem, amíg majdnem annyira híg nem lett a habarás, mint a krumpli leve. Ekkor hozzáöntöttem a krumplihoz és így főztem még 20-25 percig. Ekkor még sóztam rajta egy kicsit, de ez mindenkinek a saját ízlése! És kész is a krumplifőzelék!
Igazából tényleg nagyon finom lett! Omlós lett a hús, pedig nagyon féltem, hogy majd rágós marad és elrontok egy kiló finomságot! De minden tökéletes lett. Szaftos is maradt kicsit, de nem is volt csupa zsír! Még a testvérem is megdicsérte, pedig ő aztán nem szokott elhalmozni ilyen megjegyzésekkel! Egyébként lehet pikánsabbá tenni, például chillivel vagy rendes erőspaprikával. Mivel én lusta voltam kimenni a kertbe erőspaprikáért, nem vagdostam rá. Viszont egy kis részre raktam őrölt chillit (nem az egészre, mert nálunk nem szereti mindenki az erőset), és nagyon finom lett! Még pikánsabb! A krumplifőzelék meg ugye krumplifőzelék. Nem mintha nem lehetne elrontani, én már csak tudom (megtanultam általa, hogy bizonyos receptek esetén nem lehet csak úgy cserélgetni a hozzávalókat..). De ez jó krémes lett, olyan igazi, hadd ne mondjam tökéletes főzelék!
Remélem, a húst kipróbáljátok, illetve ha még krumplifőzelék-szüzek vagytok, akkor segítettem a kezdetekben!
Jó étvágyat!
Adri
Címkék: krumpli hús köret főzelék ebéd
Sajtos roló, 2in1
2010.08.28. 11:56A nyaralás alatt isteni finom sajtos rolót ettem, és akkor meg is fogadtam, hogy ezt nekem is el kell készítenem. Hozzá kell tennem, hogy eddig még nem nagyon ettem olyan sajtos rolót, ami igazán ízlett volna, mert a krém soha sem volt az igazi. Az az igazság, hogy a sajátommal sem vagyok elégedett, mert a krém megintcsak nem lett számomra megfelelő. Mégis felteszem a receptet még a további kísérletezés előtt, mert a többieknek ízlett, elég hamar elfogyott ugyanis. De azért igyekszem megtalálni majd az igazi krémet. Másrészt azért 2in1, mert a kimaradt töltelékből kitaláltam valami nagyon szupert, amit majd a rolórecept végén osztok meg veletek!
Hozzávalók:
1 csomag kész leveles tészta (250 g)
kb. 40 dkg reszelt sajt
2 ek margarin
2 dl tej
1 ek liszt
3-4 tojássárgája
1 tk só (plusz valamennyi a kóstolás után, ez persze ízlésfüggő)
Amíg a tészta kiolvadt, elkészítettem a krémet. A tejet összekevertem a tojássárgákkal, majd elkezdtem forralni. Mikor már kezdett melegedni, hozzáadtam kb. 25-30 dkg reszelt sajtot, a lisztet és a sót. Ezt így addig főztem, míg be nem sűrűsödött. Amikor már levettem a tűzről, hozzáadtam a margarint is. Kész is volt a töltelék, már csak a rolókat kellett elkészíteni.
A kiolvadt levelestésztát nagyon vékonyra nyújtottam és kb. egy centis csíkokra vágtam, majd tojásfehérjével bekentem. Ezeket a csíkokat pedig bevajazott fakanalakra tekertem, mivel rolóformám egyelőre nincsen. De ez is tökéletes volt! Elég szorosan kell tekerni. Nekem egy csíkból kb. 10-15 cm-es roló jött ki. A feltekert fakanalakat egy sütőpapírral kibélelt tepsire tettem, és 10-15 perc alatt magas hőfokon megsütöttem. A rolókat nagyon könnyen le tudtam húzni a fakanálról! Ez után már csak a töltögetés volt hátra! A tölteléket nejlonzacskóba kanalaztam, kivágtam az egyik sarkát, és úgy nyomtam bele a rudakba. (Annyira nem voltam sikeres, mert kétszer is kiszakadt a zacsi...) A végén kicsit mindig kifolyt a töltelék, de ez azért kellett, hogy a reszelt sajt ráragadjon, mert ugye a rolók végeit reszelt sajtba kellett "mártogatni". Én ehhez használtam füstölt sajtot is, hogy kicsit különlegesebb legyen.
A rolók nagyon szépek lettek, igazi sajtosak, hiszen a töltelék szinte csak sajt. A családnak ízlett, mi kellene ennél több?!
De azért még látogassatok vissza ehhez a recepthez később is, mert tuti, hogy lesznek még töltelékvariációk!
És hogy mi a plusz?
A kimaradt tölteléket kirántottam. A hűtőből kivéve eléggé megszilárdult, jól lehetett formázni. Kis rudakat csináltam, amiket a rántott szelethez hasonlóan kirántottam! Mint a rántott sajt, csak különlegesebb! Így aztán semmi nem veszett kárba! Remélem, ti is kipróbáljátok! Sajnos nincs képem róla, mert nem gondoltam volna, hogy ennyire jól sikerült. De miután megettük, azt a tanácsot kaptam, hogy ezt is tegyem fel!
Jó étvágyat!
Adri
Címkék: sajt leveles tészta
Sajtoskocka vs. folyadéknap 1:0
2010.08.20. 20:23Ez a folyadéknap is úgy kezdődött, mint a többi… És sajnos úgy is végződött. Nem tagadom, nem bírom. Abban, hogy tökéletesen elrontsam, anya telefonon beolvasott receptje segített, amit köszönök neki is és Tímeának is, akitől szerezte. Az eredeti, itt is megadott recepthez képest fél adagot készítettem annál az egyszerű oknál fogva, hogy nem volt egy egész kocka Rámám, csak egy fél :)
Hozzávalók:
1 Rama
30 dkg liszt
1 tojás
2 kk só
15 dkg reszelt sajt
Kimértem a lisztet, hozzáadtam a sót, a margarint, a tojás sárgáját, majd a sajtot és összegyúrtam a tésztát. Mikor összeállt, gombócot formáztam, folpackba csomagoltam és betettem a mélyhűtőbe 2 és fél órára (az utasítás szerint 2-3 óra a mélyhűtőben, vagy egész éjszakára a hűtőbe tesszük). Mikor kivettem, addig gyúrtam, míg a kezem melegétől nyújtható nem lett. Mivel sodrófám (még) nincs, egy vizespohárral kb. fél centisre nyújtottam a tésztát és felkockáztam. A tetejét megkentem a tojásfehérjével és szilikonos sütőpapírral bélelt tepsibe tettem. Kb. 20 perc alatt aranybarnára sütöttem. Igaza volt anyának, tényleg olyan, mint a bolti.
HelguTipp: ha nem csak egy személyre sütitek, véletlenül se felezzétek a mennyiséget, mert veszekedés lesz belőle :o)
Helgu
Címkék: süti sajt
Szinglik ide! - Banános csokikrém
2010.08.16. 21:41Hozzávalók:
banán és étcsoki
Azt hiszem, a banános csokikrém azoknak való, akik gyorsan akarnak valami nagyon édeset és különlegeset. Mint én, általában mindig. 9 kocka étcsokit 1 percre betettem a mikróba, majd hozzáadtam egy banánt és villával pépesre törtem. Nem igényel túl nagy erőfeszítést. :) Én palacsintához csináltam, ez a mennyiség 5 darabra volt elég, a maradékot pedig mindjárt megeszem egy kis jégkrémmel… Nagyon finom. Tényleg. A banán és az étcsoki keserűen édes keveréke. Bár elég tömény, úgyhogy nagy mennyiségben nem éri el a várt hatást: ugyan eleinte segít feledtetni, hogy nincs kivel megosztani, de a végére mégis csak jó lenne valaki, aki megeszi a maradékot, mielőtt betegek leszünk :) (ps. azért egy kis tejszínhab még jöhetett volna)
Helgu
Címkék: gyümölcs csoki palacsinta gyors
Elfuserált gesztenyés süti
2010.08.15. 22:44Hogy miért is elfuserált? Nem kell aggódni, nem az íze miatt. Azzal nem volt semmi gond. Viszont eredetileg nem ilyennek kellett volna lennie. A csoki helyett finom tejszínhabnak kellett volna lennie a tetején, de sajnos minden próbálkozásom ellenére ez nem jött össze. Nem lehetett felverni a habot. Ne kérdezzétek, hogy miért! Kettő dobozzal is próbálkoztam, és egyik sem működött... Így született a csokis változat. Érdekessége, hogy a pillanat szülte a receptet. Íme!
Hozzávalók:
4 tojás
4 ek cukor
4 ek liszt
1 ek kakaópor
csipet só
1 cs vaníliás cukor
250 g gesztenyemassza
1 cs vaníliás puding
3 ek cukor
1 tk liszt
4 dl tej
kb. 50 g étcsoki
1 tk margarin
A tészta klasszikus piskóta. A tojásokat szétválasztottam. A sárgáját a 4 ek cukorral és vaníliás cukorral habosra kevertem. Felvertem a fehérjét a csipet sóval, majd összedolgoztam a kihabosított sárgákkal. Legvégül a lisztet és a kakaóport kevertem a masszába. Az így elkészült tésztát sütőpapírral kibélelt tepsibe öntöttem és előmelegített sütőben, közepes lángon kb. 15 perc alatt megsütöttem.
Közben elkészítettem a gesztenyés krémet. A pudingot hagyományos módon készítettem el, annyi különbséggel, hogy fél liter tej helyett csak négyet használtam, illetve a porhoz kevertem 1 tk lisztet. Mindezt azért, hogy a krém majd elég masszív legyen, ne pedig folyós. Amikor a puding ilyen módon elkészült, a gesztenyemasszát is beledolgoztam. Csomómentesnek kell lennie, különben furcsa lesz a krém. Én ezt robotgéppel értem el. A krémet pedig végül rákentem a kihűlt piskótatésztára. Az utolsó fázis a tejszínhab felverése lenne, illetve annak felkenése a krém tetejére. Mivel azonban nekem ez nem jött össze, improvizálnom kellett. Az étcsokit és a margarint gőz fölött megolvasztottam, utána pedig ezzel a krémmel öntöttem le a süti tetejét. Végül hűtőbe tettem, hogy a csoki megszilárduljon és szelhető legyen a finomság.
Nem egy különleges édesség, de jó, ha ebéd után valami édesre vágyunk. Finom, erőteljes íze lett a gesztenyétől, maga a puding nem nagyon volt érezhető. Úgy gondolom, a tejszínhabbal különlegesebb lett volna, talán még finomabb is, de nem tudhatom, amíg ki nem próbáltam. Majd legközelebb! Mert mindenképpen lesz legközelebb!
Vagy próbáljátok ki, és írjátok meg az eredményt!
Adri
Címkék: süti gesztenye piskóta
Lencsesaláta
2010.08.13. 22:31Ez a recept Katának köszönhető. Egyik nyáron együtt sütögettünk, és akkor tálalta köretként. Szerelem volt első látásra, pontosabban ízlelésre! Lehet, hogy az eredeti recept változott, mert mindig csak emlékezetből készítem, aztán lehet, hogy kopnak az emlékeim. Ezen a nyáron elsőnek csináltam, de most újra rá kellett jönnöm, hogy imádom! Nagyon egyszerű, jó köretnek, salátának, de akár magában is. És persze nem csak nyáron!
Hozzávalók:
kb. 250 g lencse
2 fej kisebb vöröshagyma (ízlés szerint változhat a mennyiség)
1-2 gerezd fokhagyma (ízlés szerint)
1 csomó petrezselyemzöld
1 nagy doboz tejföl (lehet kefir is)
2-3 kanál majonéz
só ,bors
A lencsét beáztattam 1-2 órára (ha előre tudjuk, hogy ezt akarjuk csinálni, akkor már este is be lehet áztatni), majd lemostam és dupla vízben megfőztem. Kicsit megsóztam és az egyik kisebb fej vöröshagymát beletettem, mert az állítólag elveszi a lencse kellemetlenebb utóízét. Közben elkészítettem az öntetet: a tejfölt elkevertem a majonézzel, az ízlés szerinti sóval és borssal. A fokhagymát és a vöröshagymát finomra vágtam, és belekevertem az öntetbe. A petrezselyemzöldet szintén felaprítottam és hozzákevertem az eddigiekhez. Eközben a lencse megfőtt, nagyjából egy óra kellett hozzá, de ha megkóstoljuk és puha, akkor jó. Ez a tesztje. (Viszont ne főzzük szét, mert akkor az egész saláta egy nagy trutyis massza lesz.) Ekkor a lencséről leöntöttem a vizet és hideg vízzel leöblítettem. Amikor lehűlt, összekevertem az öntettel. És el is készült az isteni lencsesaláta. Betettem a hűtőbe, mert hidegen a legfinomabb.
Természetesen lehet fűszerekkel pikánsabbá tenni, de én nagyon szeretem azt a letisztult ízt, amit ez az összeállítás eredményez. Mindennek lehet érezni az ízét, de mégis összeáll eggyé.
Egyébként ez az adag kb. elég egy jó étkű 4 fős családnak, ha mindenki szereti, és ha salátaként szolgáljuk fel.
Remélem, hogy kipróbáljátok, mert tényleg nagyon megéri! Én magam is nagyon hálás vagyok a receptért!
Jó étvágyat!
Adri